A 7. számú jelzőrendszer:

SS7 - # 7 jelzőrendszer - volt korábban. A jelzőrendszer és a legtöbb használható műtét nagymértékű együttműködéssel állt össze az üzemeltetők / / gyártók / szabványszervezetek (CCITT, ETSI, itu t, stb...) együttműködésével.

Az SS7 valójában csak egy lezárt jelzőrendszer. A távközlési hálózat csomópontjai (pl. szomszédsági központ, MSC/VLR, GMSC stb.) használják.
Az Egyesült Királyságban c 7 (CCITT # 7), a 7-es szám és a Common Channel Interoffice Signaling 7 (CCIS7) néven ismert.

Az SS7 protokollt világszerte jól ismert a Q.700-sorozatú tippek 1988-ban az itu t által.

Az Internet Engineering Task Force (IETF) meghatározta a SIGTRAN protokollcsomagot, amely az SS7 protokollok segítségével harmonikusan valósítja meg a második, harmadik és negyedik szintű protokollokat. Néha Pseudo SS7-nek is nevezik, és az SCTP (Stream Control Transmission Protocol) szállítási mechanizmus köré van felsorakoztatva, amelyet az Internet Protocol hálózatokon, például az interneten lehet használni.

Az SS7 rövid története

Az 1960-as évektől kezdve a nyilvános kapcsolt telefonhálózatokat (PSTN) analóg technológiák és több sávon belüli jelátviteli módszer felhasználásával építették fel. A közös vezetékes telefonos végfelhasználók számának növekedése és a progresszív szolgáltatások iránti növekvő igény gyorsan fejlesztette a régi protokollokat, mint például az R1 CAS, hogy vonzóvá váljanak a szolgáltatók számára. Még az ISDN protokoll forradalma is nagy lépésnek bizonyult a távközlési üzletágban, amely egy sávon belüli jelzési protokollban (hangokkal, lopott bitekkel a hangállomásról vagy a fókuszált csatornáról) a sávon kívüli (a hangcsatornától elválasztott) jelzési protokollra váltott, üzenetalapú, digitális hanghoz illesztett primitívekkel.

Még ha az ISDN a régebbi protokollok számos problémáját javította is, saját tömeges telepítése a központi rendszerekből soha nem történt meg, így a szállítók a berendezések egymás közötti együttműködésének bonyolult hierarchiájával maradtak (vagy próbáltak). Annak ellenére, hogy az ISDN könnyebb megoldást nyújtott a végfelhasználók számára kiegészítő megoldások (pl. hívástartás, hívásátirányítás) nyújtására, az ISDN fokozatosan a rendszer végfelhasználóhoz közelebbi határa felé vándorolt. Továbbá egyetlen eszközszolgáltató sem valósította meg valóban az ISDN alapspecifikációkat, ezáltal rengeteg szomszédsági változatot és hátrányt teremtve a rendszerintegrátorok számára.

Abban az időben a nemzetközi konzorciumok a hívások létrehozásának összehangolt módszerével kezdtek összpontosítani, hogy számos szolgáltatást (beleértve az ISDN és az idősebb protokollok által már támogatottakat) bemutathassanak, valamint hogy új szoftvereket (cégeket) építhessenek anélkül, hogy a teljes hálózati struktúrát fejleszteni kellene. Az SS7 (vagy a 7-es jelzőrendszer) évekkel korábban az egész bolygón elterjedt, de mostanra elérte azt, amire tervezték: egy teljes kommunikációs szabványt biztosít, amely számos megoldást kínál, és képes a nyilvánosság igényeivel együtt művelni.

Még akkor is, amikor helyi változatok kerültek bevezetésre, és a protokoll számos módosítása történt, ez a jelzési protokoll ma már a világ legjelentősebb telefonhálózataihoz csatlakozik. Olyan tulajdonságot is tartalmazott, amely a világ minden egyes közössége számára jelentős volt: a hibatűrést és a robusztusságot. Az SS7 több funkcionális csoportban rétegezve épült fel annak érdekében, hogy a hálózat csomópontjai ne kelljen a protokoll stack minden részét végrehajtaniuk, ha nem igazán igénylik.